Testvértelepülés

Kászon község
Románia, Erdély
www.kaszon.ro
A Keleti-Kárpátok közé ékelt medencék egyik legkisebbike Kászon. Hargita megye délkeleti sarkában található és öt faluból áll. A község három faluja: Altíz, Feltí és Impér egybeépültek. Újfalu öt, Jakabfalva pedig három kilométerre fekszik a közigazgatási központtól.
Kaszon_bros

 

 

 

 

 

Neumarkt am Wallersee
Ausztria, Salzburg tartomány

Szajol és Neumarkt am Wallersee között 1996 óta szoros testvérvárosi kapcsolat van. Több ízben kölcsönösen látogatták meg egymást a kultúra, sport területén dolgozó felnőttek és diákok.

A kapcsolat kronológiája:
1991: az önkormányzat határozatot hozott arról, hogy hivatalos delegáció utazzon Neumarkt am Wallerseebe. Ugyanebben az évben döntés született a látogatás viszonzására való meghívásra.

1992: Önkormányzati határozat szerint tizenöt fős delegációt látnak vendégül Neumarkt am Wallerseeből. Ugyanebben az évben döntés született arról, hogy tizenöt szajoli általános iskolás a testvértelepülésünkön táborozzon.

1994: Neumarktból tizenöt diák táborozott Szajolban.

1996: A neumarkti delegáció Szajolban aláírta az együttműködési megállapodást.

1997: Szajol képviselő-testülete delegációja utazott Neumarktba.

1998: Labdarúgó csapatunkat látták vendégül Neumarkt am Wallerseeben.

1999: Wilhelm Winter neumarkti expolgármester látogatott Szajolba, ahol az augusztus 20-i díszünnepségen „Szajol Községért” kitüntető díjban részesült. Október 23-án a községháza dísztermében rendezett ünnepségen felszólalt dr. Emmerich Riesner, Neumarkt am Wallersee új polgármestere és a kapcsolatok folytatására tett ígéretet. Ugyanakkor Szajol fogadta a neumarkti férfikórust, amely részt vett a kórustalálkozón..
2001: A szajoli polgárőr napon rendezett labdarúgó tornán Neumarkt am Wallersee együttese Fegyvernek, Szajol, és Törökszentmiklós csapata után a negyedik helyezést érte el.

2002: szeptemberében tartották Neumarkt am Wallersee várossá avatásának ünnepségét. Ez alkalomból a szajoli delegáció a városháza előtt emlékfát ültetett és részt vett a felvonulási ünnepségen. Ezt követően került sor a Neumarkt nevet viselő nyolc település és Szajol labdarúgóinak mérkőzés sorozatára. A szajoliak kerültek az élre. Delegációnk megtekintette Neumarkt környékét és Salzburgot is. Szintén 2002-ben vett részt neumarkti delegáció a Törökszentmiklós és kistérsége Európa napi eseményein, melyek megnyitója Szajolban volt. 2005: Civil szervezetek vezetői tettek látogatást a testvértelepülésünkön.

Neumarkt_bros